Alacsony nyomású terület

Egy alacsony nyomású terület, amelyet gyakran neveznek alacsony vagy ciklona légköri cirkuláció alapvető jellemzője, amelyet az különböztet meg, hogy a középpontjában a környező területekhez képest alacsonyabb a légnyomás. Gondoljunk rá úgy, mint egy mélyedés vagy vályú a légköri nyomástérben. Ez a nyomáskülönbség egy döntő fontosságú időjárás-meghatározó folyamatot indít el: a levegő természetes módon áramlik a magasabb nyomású területekről az alacsonyabb nyomású területek felé, hasonlóan ahhoz, ahogyan a víz lefelé áramlik a lejtőn.

Ellentétben a nagynyomású területekkel

Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük az alacsony nyomású rendszer természetét, hasznos összehasonlítani azt egy nagynyomású területtel, más néven magas vagy anticiklon. A mélypontokkal ellentétben a magasnyomású területek középpontjában magasabb a légköri nyomás, mint a környezetükben. A magasnyomású rendszerben a légáramlást a következők jellemzik:

• Süllyedő levegő: A levegő a felszín felé süllyed.
• Kifelé áramlás: A felszín közelébe érve a levegő szétválik vagy kifelé áramlik.
• Társulás a szép idővel: A csúcsértékek jellemzően stabil légköri viszonyokhoz, tiszta égbolthoz és gyenge szélhez kapcsolódnak.

A mélypontok kialakulása és jellemzői

Az alacsony nyomású terület kialakulását elsősorban a levegő felemelkedése hajtja. Ezt a felfelé irányuló mozgást több tényező is kiválthatja, többek között:

• Felületi fűtés (termikus mélypontok): A Föld felszínének intenzív felmelegedése felmelegítheti a fölötte lévő levegőt, így az kevésbé sűrűvé válik, és emelkedni kezd.
• Konvergencia a felszínen: Amikor a légtömegek a felszínen összeütköznek, felfelé kényszerülnek.
• Eltérés a magasban: A levegő szétterülése vagy divergenciája a felső légkörben (gyakran a jet-áramlat hatására) levegőt von el a légköri oszlopból, ami a felszíni nyomás csökkenéséhez vezet.
• A légtömegek és frontok kölcsönhatása: A különböző hőmérsékletű és páratartalmú légtömegek (frontok) közötti határvonalakon gyakran meleg levegő emelkedik a hidegebb levegő fölé, ami hozzájárul az alacsony légnyomás kialakulásához.

Amint kialakul egy alacsony nyomású központ, a nyomásgradiens erő befelé kényszeríti a levegőt. A Föld forgása azonban a légköri nyomás hatására Coriolis-hatásami eltéríti ezt a befelé irányuló áramlást. Az eltérítés iránya a félgömbtől függ:

• Északi félteke: A levegő az óramutató járásával ellentétes irányban spirálisan befelé áramlik.
• Déli félteke: A levegő az óramutató járásával megegyező irányban spirálisan befelé áramlik.

Ez a jellegzetes spirális mozgás határozza meg a ciklonokat. Ahogy a levegő a mélypont felé konvergál, felfelé kényszerül. Ez a felszálló levegő ezután átesik:

• Tágulás és hűtés: Ahogy a levegő alacsonyabb nyomású régiókba emelkedik, kitágul és lehűl.
• Fokozott relatív páratartalom: A hűtőlevegő megközelíti telítési pontját.
• Felhőképződés: Ha elegendő nedvesség van jelen, a lehűlés hatására a vízgőz kondenzálódik, és felhők képződnek.
• Csapadék: A folyamatos emelkedés és a kondenzáció a csapadék különböző formáihoz vezethet, amelyek intenzitása közvetlenül az alacsony nyomású rendszer erősségétől függ.

Továbbá az alacsony nyomású rendszerek gyakran társulnak frontokkal (meleg, hideg és elzáródott), amelyek áthaladásuk során eltérő időjárási mintákat hoznak magukkal. Az alacsony nyomású központ és e frontok közötti kölcsönhatás határozza meg a rendszerben és annak környezetében tapasztalt időjárás nagy részét. A mély és intenzív alacsony nyomású rendszerek jelentős időjárási eseményekhez vezethetnek, beleértve az erős szeleket, a heves esőzéseket és akár a heves viharokat is.