Az ózonréteg a sztratoszférának a Föld felszíne fölött 15-35 kilométerrel elhelyezkedő régiója, ahol az ózon (O₃) koncentrálódik, és pajzsként működik a káros ultraibolya sugárzással szemben.
Az ózonréteg elsődleges feladata, hogy elnyelje a Napból érkező káros ultraibolya (UV) sugárzást, különösen az UV-B és az UV-C sugárzást, amely a legnagyobb energiájú és legkárosabb.
Ez a védőfunkció az ózon-oxigén ciklus eredménye, egy folyamatos folyamat, amelyben a Napból érkező ultraibolya fény az oxigénmolekulákat (O₂) egyes oxigénatomokra bontja.
Ezek a szabad atomok aztán más O₂-molekulákkal egyesülve ózont (O₃) képeznek. Amikor az ózon elnyeli az ultraibolya sugárzást, ismét szétesik, így a körforgás során egyszerre keletkezik ózon, és távolítja el a napfényből a legkárosabb ultraibolya sugárzást.
Fontos, hogy az ózont hely szerint különböztessük meg:
A 20. század végén a tudósok felfedezték, hogy bizonyos, ember által előállított vegyi anyagok - különösen a klór-fluor-szénhidrogének (CFC-k) - károsítják az ózonréteget.
Amikor a CFC-k elérik a sztratoszférát, klór- és brómatomokat szabadítanak fel, amelyek katalizátorként működnek az ózonmolekulák elpusztításában; egyetlen klóratom több mint 100 000 ózonmolekulát képes elpusztítani. Ez az ózonréteg súlyos elvékonyodásához és az Antarktisz feletti szezonális "ózonlyukhoz" vezetett.
Erre válaszul a nemzetközi közösség 1987-ben elfogadta a Montreali Jegyzőkönyvet, amely az ózonlebontó anyagok gyártásának és használatának fokozatos megszüntetéséről szóló mérföldkőnek számító egyezmény. A Montreali Jegyzőkönyvet széles körben az egyik legsikeresebb nemzetközi környezetvédelmi megállapodásnak tekintik.
Elfogadása óta számos ózonlebontó anyag koncentrációja csökkent a légkörben, és az ózonréteg lassan gyógyul. A tudósok előrejelzései szerint - a szerződés folyamatos betartása és az egyéb veszélyek megfékezése mellett - az ózonréteg az évszázad közepére visszaállhat az 1980-as évek előtti szintre.
Az ózonréteg nem tekinthető az összeomlás közvetlen veszélyének, de a helyreállítás továbbra is törékeny és folyamatos. Az ózonréteg pusztulásának fő történelmi okozóját, a fluorozott-klórozott szénhidrogéneket a Montreali Jegyzőkönyv értelmében nagyrészt kivonták a forgalomból, ami lehetővé tette a fokozatos gyógyulást.
A teljes helyreállítás azonban a szerződés folyamatos globális betartásától és az egyéb potenciális veszélyek figyelemmel kísérésétől függ. Az éghajlatváltozás a hőmérséklet és a keringés változásán keresztül közvetve hatással lehet az ózonra, és más ózonkárosító vegyi anyagok kibocsátása is új kockázatot jelentene. A folyamatos éberség és a tudományos megfigyelés ezért elengedhetetlen.
Az ózonréteg elsődleges szerepe a Napból érkező káros ultraibolya sugárzás elnyelése és kiszűrése. Különösen hatékonyan blokkolja az UV-B és az UV-C sugárzást, a legnagyobb energiájú és legkárosabb formákat:
Ez a felszívódási folyamat létfontosságú a szárazföldi és tengeri élővilág védelme, valamint az ökoszisztémák és az emberi egészség integritásának megőrzése szempontjából.
Ha az ózonréteg megsemmisülne, annak súlyos és széles körű következményei lennének:
Az ózonréteg a Föld egyik legfontosabb természetes védelmi rendszere, amely megszűri a Nap legkárosabb ultraibolya sugárzását, és segít fenntartani a légkör stabilitását. Az emberi tevékenység egykor jelentős mértékben csökkentette az ózonréteget, de a Montreali Jegyzőkönyv keretében összehangolt nemzetközi fellépéssel az ózonréteg helyreállt.
Mindazonáltal ez a helyreállítás nem automatikus és nem is garantált: folyamatos globális elkötelezettséget, gondos megfigyelést és a kapcsolódó veszélyekre, például az éghajlatváltozásra való odafigyelést igényel. Az ózonréteg védelme továbbra is fontos példája annak, hogy a tartós, kollektív cselekvés hogyan képes megőrizni az élethez nélkülözhetetlen bolygórendszereket.
Megjelent:
szeptember 23, 2025
Hasznos volt?
Alternatív nevek: